| Szávay, Bondarenko és Gallovits az elődöntőben |
|
A pénteki játéknap után három játékos már az elődöntőbe jutott a budapesti GDF SUEZ Grand Prix nemzetközi női teniszverseny pénteki játéknapján. A negyedik helyen kiemelt Szávay Ágnes meggyőző – és az előző mérkőzéseinél pontosabb – játékkal 6-2, 6-3 arányban legyőzte a svájci színekben versenyző Bacsinszky Tímeát, aki a selejtezőből indulva küzdötte fel magát a negyeddöntőig. A mérkőzés elején, 2-2-ig volt kiegyensúlyozott a mérkőzés, azután Szávay jó összpontosítással megnyerte az első, majd a második játszmát is, igazolván a papírformát. Ellenfele a szombati elődöntőben az ukrán Aljona Bondarenko lesz, aki egy nagy fordulatot vett mérkőzésen kerekedett felül az izraeli Shahar Peer-en. Peer már 5-1 arányban vezetett az első játszmában, amikor a hatodik kiemelt Bondarenko megemberelte magát és tíz(!) játékot nyert egymás után. Közben hárított hét(!) játszmalabdát is. Peer csak 4-0-s vesztes állásnál tudott ismét egy játékot nyerni, így az ukrán lány végül 7-5, 6-1 arányban diadalmaskodott. A másik ágon még csak az egyik elődöntős személye ismert. A romániai magyar Gallovits Edina szoros mérkőzésen 6-3, 7-6 arányban múlta felül a selejtezőből érkezett horvát Petra Martic-ot. Gallovits ellenfele vagy az első helyen kiemelt svájci Patty Schnyder vagy az ötödik helyen kiemelt orosz Alisza Klejbanova lesz. A péntek esti eső miatt félbeszakadt – és szombat 12 órától folytatódó – mérkőzésen a svájci hölgy vezet 4-3-ra. |


























