| Patty Schnyder sérülés után nehezen nyert |
|
Teniszben szükség van szinte minden izomra. Egy kisebb sérülés miatt a hétvégén nem tudtam edzeni - mutatott befáslizott bal combjára a svájci játékos közvetlen a német Andrea Petkovic ellen 7-6, 6-3-ra megnyert mérkőzés után.
Nehezebb mérkőzés volt, mint amit várni lehetett. Nem tudtam olyan erősen megütni a labdát, mint ahogy szerettem volna a sérülés miatt. A mérkőzésen nem voltam 100 %-os fizikai állapotban, de próbának megfelelt. Andreának nem volt veszíteni valója az első kiemelt ellen. Ahogy mondtam, nem nagyon tudtam edzeni, de végül is boldog vagyok, hogy egy óra 40 perc alatt sikerült győznöm. Mivel sikerült végülis a jól játszó ellenfél fölé kerekedni? Először játszol Budapesten. Hogy tetszik a város, a körülmények? Először játszom Budapesten. A város szép, a rendezés jó, de a pálya nekem nem nagyon fekszik. Nagyon nehéznek tűnnek a labdák és egy kissé „ragadós” a pálya. Néha nem sikerült annyira csúsznom, amennyire szerettem volna. Lehet, hogy a korábbi eső miatt van mindez. Ma különben is hűvös volt az idő, én a száraz és meleg időjárást szeretem. Milyen reményeid vannak a budapesti versenyen? Ami az esélyeket illeti, ha az ember sérülés miatt nem tudtam négy napig edzeni, akkor nincsenek nagy elvárásai magával szemben, még ha első kiemelt is. Mit vársz a második fordulóban? |


























