| Ági és Kati a mai programban |
|
Tavaly a verseny történetének legfiatalabb győztese lett Alizé Cornet, holnap pedig megkezdi címvédő hadjáratát. A 2. kiemelt francia versenyző holnap a center pálya első mérkőzésén kezdheti meg címvédő hadjáratát, ahol a kazah Galina Voskoboeva lesz majd az ellenfele. Cornet-ék után következik a magyar rangadó a 4. kiemelt Szávay Ági és a szabadkártyás Marosi Kati között (nem előbb, mint 2.45-kor), a két magar válogatott versenyző meccse után pedig Arn Gréta következik majd , aki a román Ioana Raluca Olaru ellen játtszik. A 2000-es tornagyőztes Tathiana Garbin a 4-es pálya harmadik meccsét játsza majd, miután Anna Lapushchenkova és Mariya Koryttseva, valamint a selejtezős Lenka Jurikova és Kateryna Bondarenko eldöntötte, hogy ki a jobb. Az 5. kiemelt Alisa Kleybanova nyitja az 5-ös pálya programját Monica Niculescu ellen, őket pedig a 8. kiemelt Lucie Safarova követi majd Petra Martic ellen, majd Irina Begu és Shahar Peer léphet pályára. A 3. kiemelt Sybille Bammer Klara Zakopalova ellen játszik, a két tapasztalt versenyző 11 órakor kezdődő meccse pedig az első lesz egymás ellen. Az osztrák és a cseh versenyzőt Sara Errani és Timea Bacsinszky követi majd, de Patricia Mayr és Margalita Chakhnashvili is játszik majd. |


























