|
Alizé Cornet nyerte a döntőt |
|
A második kiemelt francia Alizé Cornet 7-6 (5), 6-3 arányban legyőzte a szlovén Andreja Klepac-ot a Gaz de France Budapest Grand Prix döntőjében vasárnap délután.
A francia versenyző gyorsan megosztott velünk néhány gondolatot, mielőtt elindult a páros döntőjében is: „El tudjátok képzelni, mennyire, mennyire boldog vagyok az első WTA tornagyőzelmem után. A mérkőzés előtt egy kicsit beteg voltam. Gyomorproblémáim adódtak ma reggel és orvoshoz kellett mennem, aki adott gyógyszert. Ennek köszönhetően játszhattam most. Próbáltam a körülményekhez képest a legjobban játszani. Ellenfelem lehet, hogy egy kicsit ideges is volt, mivel most volt először WTA torna döntőjében. Nekem, ez már a harmadik döntőm volt, így talán nekem e téren nagyobb a tapasztalatom. Közel járt ahhoz, hogy megnyerje az első játszmát, de sikerült fordítanom. Ezért is vagyok boldog.”
Természetesen, Andreja Klepac kevésbé volt boldog és beszédes: „Megpróbáltam legjobb teljesítményemet nyújtani, de nagyon fáradtnak éreztem magam fizikailag és mentálisan is. 2004-ben itt játszottam az első meccsemet WTA versenyen, és most itt szerepeltem szintén először döntőben. Elégedett vagyok a teljesítményemmel. Az itt kapott pontokkal az első száz közé kerülök a világranglistán.”
 |