|
Klepac ellenfele a döntőben Alizé Cornet |
|
A második kiemelt francia Alizé Cornet lesz Andreja Klepac ellenfele a Gaz de France Budapest Grand Prix döntőjében vasárnap, miután 6-1, 6-1 arányban legyőzte Arn Grétát a szombati elődöntőben. A francia versenyző szerint az elődöntő nem volt olyan sima, mint azt az eredményből gondolni lehetne:
'A verseny kezdete előtt a döntőbe vártam magam és ez a terv most teljesült. Nagyon meleg volt a mérkőzés alatt és ez nehézzé tette, hogy a játékra koncentráljak, de végül is sikerült minden egyes labdára, pontra odafigyelnem. Gréta jól játszott és futnom kellett minden egyes labdáért. Ez jól is ment, ezért tudtam nyerni, de egyáltalán nem volt könnyű. Sikerült a saját játékomat játszani. Ez ma működött, de lehet, hogy holnap már más taktikát kell alkalmaznom. Ami ennek a remek versenynek a döntőjét illeti, Andreja jó játékos, keményen üti meg a labdát, nagy harcos, így aztán jó döntő mérkőzésre van kilátás.'
.jpg) |