| Szávay Ági megvédte tavalyi elsőségét |
![]() Az izraeli Anna Smashnova után Szávay Ági lett a második a GDF SUEZ Grand Prix történetében, aki meg tudta védeni címét. A helyzetet az tette még speciálisabbá, hogy ellenfele ugyanaz volt mint tavaly, igaz ez egyben előny is volt, hiszen már tudta, hogy mire számítson Patty Schnyder ellen. Ági idén is telt ház előtt játszhatta a döntőt, a közönség pedig nagyszerűen buzdította kedvencét, aminek meg is lett az eredméyne. Tavaly három szettben nyert a magyar versenyző, idén azonban sokkal magabiztosabb volt, 62 64-re nyert és ezzel megszerezte karrierje negyedik tornagyőzelmét. A mérkőzés utáni díjátadáson a Herendi Porcelánmanufaktúra egyedi díjait vehették át a játékosok. A díjakat Csiba Péter, a GDF SUEZ magyarországi főmegbízottja és a GDF SUEZ Energia Magyarország Zrt vezérigazgatója, valamint Dr. Galambos Péter, a Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt. Felügyelőbizottságának az elnöke adta át. "Engem ma sokkal joban zavart a meleg mint tegnap, talán mert tegnap nagyon hosszú meccset játszottam, ami elég sok energiát kivett belőlem. Próbáltam ma minél hamarabb befejezni a meccset és örülök, hogy ez a második szettben sikerült. Nagyon jól esett, hogy ennyire biztatott a közönség. Nem sűrűn lát ilyet az ember. Az első játszma vége elég szoros volt mert Patty ekkor kezdett el elég jól játszani. Ekkor kértem edzőm tanácsát, ami a továbbiakban segített is. Patty ellen elég kellemetlen játszani, mert először is, balkezes, aztán nagyon pörget. A tenyeres keresztekkel olyan jó szöget tud ütni, hogy szinte „felküld engem a lelátóra”. Erre elég nehéz kétkezes fonákot ütni. Utána rögtön üti a másikat és nagyon tudja mozgatni az embert. Szeretném majd másodszor is megvédeni ezt a címet, de jelenleg arra koncentrálok, hogy odaérjek a prágai versenyre. Úgy gondolom, hogy már elég régóta jó formában vagyok és nagyon vártuk, hogy ez egy komolyabb eredményben is megnyilvánuljon. Remélem, ezt a formát át tudom menteni erre a prágai salakpályás tornára, illetve majd az amerikai szezonra, mely számomra a montreáli tornával kezdődik." |

.jpg)

























