| Ági a nyolc közé jutott |
|
Tegnap három játékos kvalifikálta magát a legjobb nyolc közé a GDF SUEZ Grand Prix-n, ma pedig még öten tették meg ugyanezt. A center pálya első meccsén a selejtezőből felkerült Zuzana Ondraskova idei első negyeddöntőjébe jutott be (összességében a harmadik ez neki, az utolsó még 2006-ban volt). A 30 éves cseh hatodik meccsét játszotta az 55. helyen álló 6. kiemelt Roberta Vinci ellen és 64 60-ra nyert, mely tavaly szeptember óta az első TOP100-as elleni sikere volt.
A 2. kiemelt Alexandra Dulgheru és Anna Chakvetadze tegnap kezdték a mérkőzésüket és amikor ma visszatértek a center pályára, a román volt jobb formában és 6-2-re megnyerte a döntő szettet és a négy közé kerülésért a lett Anastasia Sevastova ellen játszik majd, mely a második egymás elleni meccsük lesz, az előzőt még 2008-ban Palicban játszották, amikor Dulgheru nyert két szettben.
A 2008-as győztes Alize Cornet könnyed első szettet játszott a 3. kiemelt Bacsinszky Tímea ellen, és bár a svájci egyszer el tudta venni ellenfele adogatását, Cornet ez kétszer tudta megtenni és 60 64-re nyert, a legjobb négy közé kerülésért pedig Szávay Ági ellen játszik.
A center pálya megtelt élettel a délután négy órakor kezdődő mérkőzésre és a 7. kiemelt Ági nem is okozott csalódást a szurkolóinak. Ellenfele, az osztrák Yvonne Meusburger nagyon kemény ellenfélnek bizonyult, az első játszmában azonban 5-5-nél újra sikerült a break és 7-5-re hozta a szettet, a második szettet pedig 6-3-ra sikerült hoznia. Ági és Alize, akik mindketten a GDF SUEZ csapat tagja, korábban egyszer már játszott egymással, 2008-ban Charlestonban a francia nyert.
"Nagyon nehéz meccs volt, Yvonne nagyon jól játszott, de szerencsére meg tudtam nyerni a meccset. Nagyon várom a holnapi mérkőzést Alize ellen, aki nagyon jól játszik salakon. Nem láttam a meccsét, de biztos vagyok benne, hogy jól játszott Timi ellen."- mondta Ági a meccset követően.
A nap utolsó mérkőzésén Arn Gréta a 4. kiemelt Medina Garrigues ellen lépett pályára és nagyon jól is kezdett, 3-1-re is vezetett, a spanyol versenyző azonban 7-5-re megnyerte az első szettet, a másodikban pedig 5-1-es vezetésről már nem engedte ki a kezéből a mérkőzést és 75 63-ra nyert és Ondraskovával játszik a négy közé jutásért. |



























